Alapítványunk

Alapítványunkat Weinber Attila hozta létre 2020-ban a hazai íjászat istápolására.

Célunk, hogy egyrészt gyakorlási fejlődési lehetőséget biztosítsunk íjászainknak, másrészt ismeretterjesztés révén gyarapítsuk az íjász közösséget.

Elsődleges célunk a tehetséges íjászok felkutatása és támogatása mind tárgyi mind anyagi eszközökkel, illetve gyakorlási lehetőség biztosításával. Helyileg Dunaharasztiban működünk és a néhai Haraszti Íjász Clubot szellemi elődünknek tekintjük ám tevékenységünk nincs helyhez rögzítve. Alapítványunk tagja a Magyar Íjász Szövetségnek így sportolóink teljes joggal részt vehetnek nem csak örömíjász megmérettetéseken hanem hazai és nemzetközi versenyeken.

Lőterünk nyitott mindenki számára, aki akár alkalomszerűen, akár rendszeresen kívánja használni melyet előzetes egyeztetés után tehet meg. Hetente kétszer, szerdán délután és szombaton délelőtt vezetett edzést tartunk szakképzett edző irányításával.

Alapítványunk nyílt, hozzá bárki szabadon csatlakozhat. Adományaikat köszönettel elfogadjuk.

Szent Sebestyén
Íjász Alapítvány

Székhely:
2330 Dunaharaszti, Temető utca 41/2

Kurátor:
Havasi Ferenc

Telefon:
+36-30-25-67-627

e-mail:
szentsebestyenijasz@gmail.com